2018. október 21., Orsolya
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Már Kambodzsát is elérte a laoszi áradat

Kambodzsába ért a laoszi vízerőmű átszakadt gátja miatt keletkezett ár, amely miatt ezreket kellett kimenekíteni. A legfrissebb adatok szerint eddig 27 ember holttestét találták meg. A kutatómentők jelenleg is több mint 130 eltűnt embert keresnek.

A víztömeg Kambodzsában 17 falut és emberek ezreit veszélyezteti. Eddig 5600 embert evakuáltak az elárasztott házakból, úgy tudni, senki sem sérült meg. A kambodzsai hatóságok arra számítanak, hogy a víz szintje tovább emelkedik, és újabb kimenekítésekre lesz szükség.

Csónakkal közlekednek helybeliek a Mekong folyó által elárasztott településeken Fotó: MTI/EPA/ABC Laos News

Laoszban ugyanakkor már kezd apadni az ár, a helybeliek igyekeznek menteni megmaradt értékeiket, és megtisztítani az utakat a sártól és a haszonállatok tetemeitől. A térségbeli utakat az ár erősen megrongálta, volt, amelyiket teljesen elmosta. 

Magyarország most víztisztítóval segíti a laosziakat, hiszen a katasztrófával sújtott területeken súlyos gondot jelent a lakosság biztonságos ivóvízellátása.

Neked ajánljuk
Laoszban már működik a magyar víztisztító berendezés Katasztrófa: ötmilliárd köbméter víz zúdult Laoszra A fajok egy része már felfedezése előtt kipusztul Megszépült a martonvásári kastély parkja Kitalálja, mivel működik ez a zseblámpa?
Tovább a forrásra: hvg.hu
Vissza
Hírfolyam