2018. szeptember 24., Gellért, Mercédesz
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Jóval magasabb a Déli-óceán szén-dioxid-kibocsátása, mint azt eddig gondolták

Amerikai kutatók 2014 és 2017 közötti években a Princeton Egyetem vezetésével gyűjtöttek adatokat úszó robotokkal arról, hogy menyi szén-dioxidot nyel el és bocsát ki a 60. déli szélességi kör és az Antarktisz között elterülő Déli-óceán. Az eredmények nagy meglepetést okoztak. 

„A korábbi tanulmányok azt mutatták ki, hogy a Déli-óceán sok szén-dioxidot nyel el. Ha ez nem igaz, ahogy ezek az adatok jelzik, akkor ez azt jelenti, hogy újra kell gondolni a Déli-óceán szerepét a karbonciklusban és a klímában” – mondta Alison Gray, a Washingtoni Egyetem oceanográfusa.

„Megfigyeléseink nagy horderejűek a globális karbonciklus megértésében. Azt találtuk, hogy a Déli-óceán jelenleg majdnem semleges a szén légkörből való kivonása tekintetében, ami ellentétes a korábbi tanulmányokkal, amelyek a Déli-óceán nagy szén-dioxid-elnyelését mutatták ki” – magyarázta Jorge Sarmiento, a projekt vezetője.

A kutatást azért indították, mert ennek a térségnek komoly szerepe van a klímában, ez azoknak a helyeknek az egyike, ahol az évszázadokig az óceánok mélyén lévő víz a felszínre jut, csatlakozik az áramlatokhoz, és kapcsolatba lép a légkörrel.

Újra kell gondolni a Déli-óceán szerepét a Föld klímájában Fotó: Pixabay

Az áramlatokkal mozgó robotok nemcsak a víz hőmérsékletét és sótartalmát mérik, hanem a benne lévő oxigént, nitrogént és a víz savasságát is. A szakemberek a pH-mérések eredményeit használták arra, hogy kiszámolják a vízben feloldott szén-dioxid mennyiségét, majd a kapott adatokból azt, mennyi szén-dioxidot nyel el, és mennyit bocsát ki a légkörbe.

„Nem meglepő, hogy a térségben az óceánvíz nagy mennyiségű szén-dioxidot bocsát ki, hiszen a mély víz különösen gazdag szénben. De alábecsültük a kibocsátás nagyságát, mivel kevés adatunk volt a téli hónapokról” – magyarázta Gray.

  • A Déli-óceánt az Antarktiszi áramlás alkotja, amely egyedülálló a Földön, ez az egyetlen áramlás, amely mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Az antarktiszi áramlás 21 ezer kilométer hosszú, keletre tartó útján 130 millió köbméter vizet szállít másodpercenként. Ezzel ez a világ legnagyobb áramlata, a vízmennyiség százszor több, mint a Föld összes folyójának vízhozama együtt.
Neked ajánljuk
Brutálisan felgyorsult a tengerszint-emelkedés Tavakat találtak az Antarktiszon Óceáni áramlások tartották melegen az éghajlatot Teleltesd át a paprikád! 3D-nyomtatás a mezőgazdaságban
Tovább a forrásra: inde.hu
Vissza
Hírfolyam