2018. október 21., Orsolya
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Gyerekek milliói halnak meg a tiszta víz hiánya miatt egy évben

Az ENSZ nemrég kiadott jelentése szerint tavaly öt másodpercenként halt meg egy gyermek a világon, de a a legtöbb halálozás megelőzhető lett volna, mivel azokat főként a víz, a higiénia, a táplálkozás és az egészségügyi alapellátás hiánya okozta.

Mintegy 6,3 millió 15 éven aluli gyermek halt meg a világon 2017-ben. Az elhunyt gyerekek közül 5,4 millió nem érte meg az ötödik évét, a felük pedig újszülött volt – ismertette a nemzetközi szervezet.

„Olyan egyszerű megoldásokkal, mint a gyógyszerek, tiszta víz, áram és oltóanyagok, drasztikusan csökkenteni lehetne a halálozások számát” – jelentette ki Laurence Chandy, az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF szakértője. Hozzáfűzte, hogy sürgős beavatkozás nélkül 2018 és 2030 között 56 millió öt éven aluli gyerek – a felük újszülött – fog meghalni.

„Tavaly az öt év alatti halálozások fele a Szaharától délre elterülő afrikai térségben következett be: minden 13. gyerek elhunyt az ötödik születésnapja előtt. A gazdag országokban az öt éven aluli gyermekek közül minden 185. halt meg” – közölte az UNICEF, az Egészségügyi Világszervezet és a Világbank közös jelentése.

A jelentés ugyanakkor kiemelte, hogy világszerte jóval kevesebb gyerek hal meg, mint harminc évvel ezelőtt. 1990-ben 12,6 millió öt éven aluli hunyt el, ennek kevesebb, mint a fele, 5,4 millió halálozás történt tavaly. A csaknem három évtized alatt az 5–14 éves korosztály halálozása is 1,7 millióról egymillió alá csökkent. Jelentős haladást értünk el a gyerekek megmentése terén 1990 óta, de továbbra is milliók halnak meg amiatt, hogy kinek és hova születtek – hívta fel a figyelmet Chandy.

Komoly veszélyben vannak a gyerekek Fotó:Unicef

A gyermekhalálozás visszaszorítása az ENSZ 2000-ben elfogadott millenniumi céljai között is szerepelt. Abban az évben

11,2 millió 15 éven aluli gyermek halt meg megelőzhető betegségekben, a tiszta víz hiánya, az alultápláltság vagy születési szövődmények miatt.

A nemzetközi szervezet 2015-ben a millenniumi célokat 17 fenntartható fejlődési célra módosította, amelyek elérésével 2030-ra fel akarja számolni a szegénységet, az egyenlőtlenségeket és más globális problémákat, miközben olyan törekvéseket támogat, mint a fenntartható energia. 

Neked ajánljuk
Vízválság és klímaháború jelen időben: 17 millió ember sorsa a tét Iható víz a Holt-tengerből? Ezzel a módszerrel sikerülhet Juhász Árpád Megszépült a martonvásári kastély parkja Kitalálja, mivel működik ez a zseblámpa?
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam