2019. június 19., Gyárfás
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Nemzetközi együttműködés a dunai árvízvédelemért

A tavaly induló Danube Floodplain nevű nemzetközi projekt a Duna vízgyűjtőjén lévő árterületek helyreállításának vizsgálatával kíván hozzájárulni az árvízi kockázatok mérsékléséhez. A projekt nyitórendezvényét január 23-án tartották hazánkban, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Szolnoki Szakaszmérnökségén.

A projekt 18 résztvevővel és 4 stratégiai partnerrel, a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretén belül valósul meg, melyhez az Interreg Europe 3,67 millió eurós támogatást biztosít. A projekt hazai résztvevői a Szegedi Tudományegyetem, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG), a WWF Magyarország Alapítvány, valamint társult stratégiai partnerként az Országos Vízügyi Főigazgatóság. 

A projekt célja az integrált vízgazdálkodás, a hagyományos és újszerű árvízvédekezési megoldások megfelelő kombinálása, és a természetes vízmegtartás fejlesztése 10 európai ország részvételével.

Árvíz Budapesten Fotó: Shutterstock

A projektben öt kísérleti helyszínt választottak ki a szakemberek, ahol gyakorlati beavatkozások megvalósíthatóságát vizsgálják. A Magyarországon kijelölt mintaterület a Közép-Tisza-vidéken található, Tiszapüspöki közelében. 

A január 23-i nyitórendezvényen nemcsak a projekt célkitűzéseit mutatták be, de minél több ismeretet és tapasztalatot kívántak összegyűjteni a területen tervezett munkálatokhoz a meghívott érintett felek (vízgazdálkodási, természetvédelmi szakemberek, helyi önkormányzatok, különböző érdekcsoportok, szakmai tömörülések, civil szervezetek képviselői) segítségével.

Lovas Attila, a KÖTIVIZIG igazgatója nyitóbeszédében kiemelte, hogy a projekt során példaértékű és egyedülálló együttműködés valósul meg a teljes Duna-vízgyűjtőn, azon belül pedig a Tisza-völgyben.

Az előadásokat követő workshop keretében a résztvevők többek között meghatározták és azonosították a mintaterületen jelenleg megtalálható, és a tervezett munkálatok hatására megváltozó ökoszisztéma-szolgáltatásokat. A helyismeretüknek és együttes gondolkodásuknak köszönhetően összegyűjtött adatok a projektben dolgozó szakemberek számára nyújtanak segítséget a további munkához.

Neked ajánljuk
Katasztrófa Aradon: mindent elmosott a víz Most történik: Indiában százával evakuálják a falvakat a hőség és a vízhiány miatt Egy farm, ami tisztítja a tengert (videóval) Erdő Ernő bácsi meséi 46-50. Ezeken a vasútállomásokon osztanak ingyen ivóvizet
Tovább a forrásra: ecolounge.hu
Vissza
Hírfolyam