2019. június 27., László
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Vízválság fenyegeti Angliát

A klímaváltozás következményei már most is megmutatkoznak – a világ jövőképéről pedig sorra jelennek meg az újabb vészjósló figyelmeztetések. Angliának például a növekvő lakosságszám és a globális felmelegedés miatt akár már huszonöt éven belül vízhiánnyal kell szembenéznie. 

Sir James Bevan, az angliai környezetvédelmi ügynökség vezetője szerint a folyamat még megállítható, ám ehhez az is kell, hogy

egy ember napi vízfogyasztása száznegyven literről százra csökkenjen.

Az Azonnali a Guardian nyomán azt írja, hogy az Egyesült Királyság népessége 67 millióról 75 millióra nőhet 2050-re az előrejelzések szerint, miközben egyre forróbbak lesznek a nyarak, ami miatt akár majd 50-80 százalékkal is kevesebb víz lehet egyes folyókban.

Bevan szerint az is fontos lenne, hogy a vízvezetékekből elszivárgó víz arányát 50 százalékkal csökkentsék az illetékes cégek. 

Elérkezett a cselekvés ideje Fotó: Pixabay

A környezetvédelmi ügynökség vezetője arról is beszélt:

a víz pazarlását szociálisan pont annyira elfogadhatatlanná kell tenni, mint például azt, ha valaki cigarettafüstöt fúj egy gyerek arcába, vagy azt, ha egy műanyag zacskót dob a tengerbe.

 A katasztrófa ugyanakkor nem csak Angliát fenyegeti: nemrégiben ugyanis megjelent egy lista (itt írtunk már róla) azokról a világvárosokról, amelyeknek – ha nem tesznek valamit – hamarosan súlyos vízhiánnyal kell szembenézniük. 

Neked ajánljuk
Katasztrófa Aradon: mindent elmosott a víz Most történik: Indiában százával evakuálják a falvakat a hőség és a vízhiány miatt Vandálok miatt fuccsolt be egy villanyautó-megosztó program A klímaváltozás alakulásáról nem az időjárás-jelentésből tájékozódhatunk Itt a klímatudatos bankkártya
Tovább a forrásra: azonnali.hu
Vissza
Hírfolyam