2019. augusztus 22., Menyhért, Mirjam
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Több százezer ember maradt víz nélkül Afrika déli részén

Az Idai ciklon pusztítása után még tartanak a mentési munkálatok Malawiban, Zimbabwében és Mozambikban. Eddig több mint 700 halálos áldozata volt a természeti csapásnak, és mintegy 600 ezer embernek kellett elhagynia a lakhelyét. A legnagyobb problémát most az ivóvíz hiánya jelenti.

Legalább 3 millió embert érintett az Idai ciklon, mely súlyos árvizeket okozott és számos lakóházat is megrongált – közölte az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA).

A ciklon által sújtott térségben tevékenykedő segélyszervezetek közlése szerint

az elmúlt tíz napban a legnagyobb kihívást a tiszta ivóvízhez való hozzáférés jelentette,

mivel Délkelet-Afrikában a ciklon által érintett területek egy része még mindig víz alatt van.

„Az áradások visszahúzódásával több százezer embernek továbbra sem áll rendelkezésére ivóvíz, menedék és egészségügyi ellátás. Most látjuk igazán a katasztrófa valódi következményeit” – közölte a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFCR) főtitkára, Elhadj As Sy.

Élelmiszersegélyért állnak sorban az otthonukat elhagyni kényszerült emberek  Fotó: MTI/EPA/LUSA/Tiago Petinga

A Welthungerhilfe segélyszervezet a katasztrófa érintette térségben klórtablettát, szappant és egyéb higiéniai termékeket oszt, valamint kutakat hoz rendbe, hogy így segítsenek a kolera és a malária kitörésének megelőzésében.

A szervezet főtitkára, Mathias Mogge elmondta:

a következő napokban újabb heves esőzések várhatók,

főleg Mozambikban és Malawiban; sok terület még mindig el van vágva a világtól, így nem lehet megbecsülni a pusztítás teljes mértékét.

Rengeteg gyerek maradt árván Fotó: MTI/AP/Themba Hadebe

A World Vision nemzetközi segélyszervezet hozzátette, hogy a ciklon okozta ítéletidő több mint egymillió gyereket érintett: vannak, akik szüleiket elvesztették, másokat elválasztottak szüleiktől.

Neked ajánljuk
Egyre rosszabb a helyzet: súlyos vízhiány fenyeget A víztisztítás új dimenzióját hozhatja el a magyar és indiai kutatók találmánya Ami mindig elfolyik az ujjaink között (képgaléria) Több millió fát vágnak ki az új nepáli nemzetközi repülőtér építése miatt De mi lesz, ha mégsem vesszük be a kanyart?
Tovább a forrásra: MTI
Vissza
Hírfolyam