2019. december 8., Mária
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A klímaváltozás lemoshatja Velencét a világörökségi listáról

Velencét szinte teljesen elárasztotta a tenger – az elmúlt hét szélsőséges időjárása után ráadásul újabb problémával kell szembenéznie a történelmi városnak: a folyamatos áradások miatt az UNESCO világörökségi listájáról is lekerülhet.

A lagúnaváros 1987-ben került fel az UNESCO listájára. Egyike a világ 168 olyan pontjának, amelyik megkapta a védelmet a szervezettől.

Ez az adott állam kötelezettségeivel is jár. Nevezetesen, hogy óvja, megőrzi a világörökségi helyszínt.

Mechtild Rossler, a Világörökségi Központ igazgatója szerint drámai a helyzet Velencében. Januárban újra felmérik majd az akkori állapotokat, ugyanis a túlburjánzó mértékű turizmus és az áradások hatása is komoly problémát jelent.

Az UNESCO 2017-ben indított vizsgálatot. Velence akkor közel került ahhoz, hogy feketelistára kerüljön. A város végül elkerülte a leminősítést, de a folyamatokat továbbra is figyelemmel kíséri a világszervezet.

Velence folyamatosan küzd a vízzel Fotó: MTI/EPA/ANSA/Andrea Merola

Velencében a közelmúlt megemelkedett árapályszintje elérte a 187 centiméteres magasságot. Erre a fokozódó veszélyre az UNESCO is felfigyelt.

„Ez az árszint kárt tesz az épületek szerkezetében, eróziót eredményez. Olyan organizmusok jutnak be és szaporodnak el a facölöpökben – amelyekre a tengerben álló város épült –, amik az egész lagúna ökoszisztémájára hatással lehetnek. Ezek olyan problémák, amiket közösen kell megoldanunk” – fogalmazott Mechtild Rossler.

Neked ajánljuk
Víz alá került Velence A francia Riviéra is víz alatt van A tenger végleg elnyelheti Velencét? Tömegesen kóborolnak éhes jegesmedvék a csukcsföldi város közelében A karácsony az ajándékozás és az adományozás ideje...
Tovább a forrásra: euronews.com
Vissza
Hírfolyam