2020. október 24., Salamon
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Angliában napi 3 milliárd liter víz veszik kárba

Az angliai számviteli bizottság nemrég publikált jelentésében mutat rá arra, hogy a vízgazdálkodással foglalkozó cégek az utóbbi 20 évben nem tettek semmit annak érdekében, hogy meggátolják a vízszivárgást Angliában. A jelenség miatt naponta több mint 3 milliárd liter víz veszik kárba.

A bizottság szerint

minden, az Egyesült Királyság vízellátásával foglalkozó szervnek azonnali lépéseket kellene tennie, hogy biztosítsák a megfelelő vízellátást a következő évekre a szigetországban.

A környezetvédelmi ügynökség úgy véli, a vízszolgáltatókra jelentős terhet rótt a koronavírus-válság, de tudják azt is, hogy ha most nem teszik meg a szükséges lépéseket, Anglia néhány területe 2050-re kifogyhat a vízből.

Fotó: Shutterstock

Az ügynökség beszámolójában azt írja, hogy 2008 óta több mint 47 milliárd liternyi vizet mentettek meg évente. Ez akkora mennyiség, amennyi Bristol és Nottingham együttes vízfogyasztása egy év alatt.

 A Portfolio a The Guardian egy korábbi beszámolójára hivatkozva azt írja, hogy a vízszolgáltatók több mint 2 milliárd fontot fizettek évente átlagosan a részvényeseknek, amióta 3 évtizeddel ezelőtt privatizálva lettek.

Angliában és Walesben a napi vízigény nagyjából 14 milliárd liter, csakhogy a növekvő vízkereslet és csökkenő vízkészlet mellett a becslések szerint 2050-re Angliának naponta 3,6 milliárd liternyi extra vízre lesz szüksége ahhoz, hogy ne alakuljon ki vízhiány.

A vízellátással foglalkozó iparág ígérete szerint 2050-re a felére csökkentik majd a vízszivárgást az országban.

Neked ajánljuk
Egyre kevesebb víz van a magyar folyókban Csatornahasználati illemtan Angliában is dübörög a villanyautó-eladás Már épül a Factory Zero Íme a technológia, amely lehetővé teszi, hogy bárhol feltölthessük a villanyautónkat
Tovább a forrásra: portfolio.hu
Vissza
Hírfolyam