2020. szeptember 25., Eufrozina, Kende
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Meg kellene állítani a veszélyes tengerszint-emelkedést

A globális felmelegedés egyre súlyosabb következményekkel jár – ha például nem teszünk valamit az ellen, hogy ne emelkedjen tovább a tengerek szintje, akkor az ebből következő áradások 14,2 ezer milliárd dolláros kárt fognak okozni 2100-ig, ami egyenlő a világ GDP-jének 20 százalékával – mutatott rá egy friss tanulmány. 

A Nature-ben publikálták az első olyan nagyszabású kutatást, amely során azt vizsgálták, hogy milyen gazdasági következményekkel és anyagi károkkal járnak az áradások, amelyeket a klímaváltozás miatt emelkedő tengerszint eredményez.

Ebru Kirezci, a kutatás egyik résztvevője hangsúlyozta, hogy ez annak a forgatókönyvnek az eredménye, ha nem teszünk semmit. Ez esetben

a károk elérik a 14,2 ezer milliárd dollárt, és majdnem 300 millió embert közvetlenül érintenek majd az áradások.

Fotó: Shutterstock

A katasztrófa 1 millió négyzetkilométernyi partszakaszt érinthet majd – ez Franciaország területének majdnem kétszerese. A legérintettebb területek pedig az Amerikai Egyesült Államok északkeleti, Európa északnyugati, valamint Ázsia hatalmas részei és Ausztrália.

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy az áradások által leginkább sújtott, alacsony fekvésű területek jellemzően sűrűn lakottak, és főleg a szegényebbek élnek ott.

Neked ajánljuk
Lelkes fiatalok adhatnak választ a globális vízválság kihívásaira Robbant a metángáz, megnyílt a „pokol kapuja” Oroszországban Mi lesz veled, Jangce? Dicséretes felelősségvállalás: a jelentős szennyezésforrásnak számító vállalat beszállt a takarításba Mohafalakkal a szálló por ellen
Tovább a forrásra: hvg.hu
Vissza
Hírfolyam