2021. október 21., Orsolya
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Mi történt az amerikai folyókkal?

Az Egyesült Államokban lévő nagy folyók nagyjából egyharmadának változott a színe az elmúlt csaknem három évtizedben – állapították meg a Coloradói Állami Egyetem és az Észak-Karolinai Egyetem Chapel Hill-i campusának szakemberei.

A kutatók az Egyesült Államokról 1984 és 2018 között készült 235 ezer műholdfelvételt tanulmányozva nézték meg, hogy miként változott a nagy, legalább 60 méter széles folyók többségének a színe az érintett időszakban.

A szakemberek megállapították, hogy

a vizsgált folyók nagyjából egyharmadának megváltozott a domináns színe a 34 év alatt.

Mint kiderült, a megfigyelések 56 százalékában a domináns szín a sárga volt, ami nagy mennyiségű üledékre utal, 38 százalékban pedig többnyire zöld, ami az algák elszaporodását jelzi.

A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy egy folyó színe nem feltétlenül függ össze az egészségi állapotával. Az üledékmennyiség növekedését eredményezheti például a szokásosnál több eső.

Fotó:Shutterstock

A zöld színért gyakran a mezőgazdasági területekről a folyókba kerülő trágya a felelős. Korábbi kutatások szerint

az amerikai folyókban lévő mezőgazdasági anyagok bekerülnek az óceánba, algavirágzást és oxigénben szegény halálzónák kialakulását eredményezve.

A szakemberek szerint a folyók többségénél a színváltozás fokozatos volt, évek alatt ment végbe, ugyanakkor egy részük kevésbé természetes színekre váltott, aminek nagy valószínűséggel szennyezés vagy valamilyen szerves anyag áll a hátterében.

Tanulmányukban arra is kitértek, hogy az Egyesült Államok nyugati és északi részén lévő folyók kékről zöldre, míg a keleten lévők inkább sárgára változtak.

Neked ajánljuk
Idén már nem olvad tovább az északi-sarki jég Egyelőre nem pótolható a pátkai víztározóból a Velencei-tó vize Kihalt a királyharkály és még 22 másik faj az Egyesült Államokban A klímaváltozás nem veszélyezteti az emberiség jóllétét? A tudósok 99,9 százaléka szerint az emberi tevékenység felelős a klímaváltozásért
Tovább a forrásra: MTI
Vissza
Hírfolyam