2021. október 24., Salamon
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A víz miatt alakult ki tartós konfliktus Egyiptom, Szudán és Etiópia között

Etiópia folytatja a Kék-Níluson épített duzzasztógát víztározójának feltöltését, Egyiptom és Szudán viszont olyan egyezményt szeretne kiharcolni, amely szabályozná, hogy Etiópia mennyi vizet köteles továbbengedni. A szűkös vízforrások miatt tart a vita a három érintett ország között évek óta.

Etiópia arról értesítette július 6-án, hétfőn este Egyiptomot, hogy második szakaszba lépett a Kék-Níluson épülő duzzasztógát víztározójának feltöltése, Egyiptom emiatt az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult – adta hírül a telex.hu az MTI értesülései alapján.

A Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógát, az ehhez tartozó víztározó és a nílusi vízi erőmű 2010 óta épül az amerikaiak pénzügyi támogatásával a Kék-Nílus etiópiai szakaszán, Szudán határához közel.

2020 júliusában kezdte meg Etiópia a víztározó feltöltését, akkor 4,9 milliárd köbméter vizet tartottak ezért vissza, idén az esős évszak beköszöntével ennek
a két-háromszorosát tervezik a tározóba engedni.

Gyerekek fürdenek a Nílus egyik csatornájában a dél-egyiptomi Nyugat-Asszuánban 2015-ben Fotó: MTI Fotó/Máté Bence

Míg Etiópia az erőmű révén a legjelentősebb Afrikai energiaexportőrré szeretne válni, addig Egyiptom számára a víz a mezőgazdaságban és az iparban is nélkülözhetetlen volna, valamint a százmilliós ország ivóvízszükségletének 90 százalékát is a Nílus biztosítaná. A folyó vízhozamának csökkenése Szudánt is érinti, az ország az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok és az Afrikai Unió közvetítését javasolta a három ország közötti nemzetközi konfliktusban, ám ezt Etiópia elutasította.

Egyiptom és Szudán olyan egyezményt szeretne, amely szabályozná az Etiópia által továbbengedett vízmennyiséget, különösen szárazság idején, és azt szeretnék, hogy Etiópia ne tegyen egyoldalú lépéseket, mielőtt átfogó megállapodás születne.

Egyiptom és Szudán az asszuáni gát megépítése előtt, 1959-ben már megállapodott a vízforrások megosztásáról, Etiópia azonban nem volt részese annak az egyezségnek.

Neked ajánljuk
Egyelőre nem pótolható a pátkai víztározóból a Velencei-tó vize Tömegek vízellátását veszélyezteti a Jemennél szivárgó olajszállító Szigorúbban kell venni az EU-s nitrátirányelvet vizeink védelmében Használd máshogyan: három filléres csodaszer a lakásban Lejárt a mélytengerektől kapott haladék?
Tovább a forrásra: telex.hu
Vissza
Hírfolyam