2021. november 29., Taksony
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A vízóra téliesítésével több tízezres kiadást lehet megspórolni

Hideg, kemény teleken jelentős és visszatérő probléma a házi vízmérők elfagyása. A fagyos időjárásra érdemes időben felkészülni, megelőzve a káreseteket, amelyek súlyos tízezreket jelenthetnek háztartásonként – figyelmeztet rá minden évben a télhez közeledve a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.

2017-ben rekordmennyiségű vízmérő fagyott el a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) működési területén, 6 ezer esetben kellett fagykár miatt háztartási vízmérőt javítania vagy cserélnie a vállalat szakembereinek.

A vízmérő rendszeres ellenőrzése és a házi ivóvízhálózat karbantartása a felhasználók jogszabályban rögzített kötelessége, így a fagyás miatt megrongálódott vízmérők javítása, cseréje és az új mérők hitelesítése a felhasználó zsebét terheli, valamint az elfolyt víz árát is az adott háztartásnak kell állnia.

A 2017-es rekordévben elfagyott vízórák, ezúttal a Debreceni Vízmű Zrt. Balmazújvárosi úti telephelyén Fotó: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt

Bár az elmúlt két télen jóval kevesebb, összesen 380 vízmérő cseréjére volt szükség, az előrejelzések szerint idén hideg, kemény tél várható, tehát érdemes már időben felkészülni – hangsúlyozza a DRV Zrt. közleménye.

A vízmérő elfagyásának megelőzése

  • A vízakna búvónyílásának hőszigetelése (pl. hungarocellel): érdemes az akna mennyezetét és oldalfalait is szigetelni, az aljzata azonban szabadon maradhat.
  • Az aknafedlap megfelelő zárásának ellenőrzése: fontos, hogy ne legyenek hézagok, amelyeken keresztül a kinti hideg levegő az aknába áramolhat.
  • A télire lakatlanul maradó épületek esetében az összes kültéri vízakna és csap teljes víztelenítése: a házi vezetékhálózaton elhelyezett víztelenítő szerelvények segítségével lehet elvégezni, javasolt elzárni a közterület felé eső csapot is.
  • A télen nem használt ingatlanok rendszeres ellenőrzése.
A DRV Zrt. kisfilmje a fagykárvédelemről Forrás: DRV Zrt./YouTube.com

Intő jel lehet, ha az épületben nem, vagy csak alig folyik víz a csapból – hívja fel rá a figyelmet a közlemény. Ilyenkor haladéktalanul értesíteni kell a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. szakembereit az alábbi telefonszámon:
+36 80 240 240/1-es menüpont, hibabejelentés.

Neked ajánljuk
Az ablakcsere környezetbarát döntés Növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában A zöld átmenetért felelős biztos szerint részmegoldásokat hozott a klímacsúcs Újabb kilátót adtak át, ezúttal Szentendrén Fenntartható karácsonyi készülődésre hív a Medence Csoport és a Sétaműhely
Tovább a forrásra: drv.hu
Vissza
Hírfolyam