2022. május 19., Ivó, Milán
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Magyarország 1979-ben csatlakozott a ramsari egyezményhez

1971. február 2-án írták alá az iráni Ramsar városában a vizesélőhelyek védelméről szóló nemzetközi egyezményt. A vizesélőhelyek napját tavaly az ENSZ hivatalos világnappá nyilvánította. Hazánkban az elmúlt több mint 10 évben a természetvédelmi beruházások jelentős része vizesélőhelyeink helyreállítására irányult.

80 milliárd forint értékben 323 egyedi fejlesztés révén összességében több mint 300 ezer hektárnyi területen javult az élőhelyek állapota Magyarországon, a rendelkezésre álló források mintegy harmadát pedig kifejezetten vizesélőhelyek helyreállítására használták fel a nemzetipark-igazgatóságok.

28 milliárd forintból 59 ilyen projekt valósult meg összesen 78 500 hektárnyi területen, a fejlesztések többek között érintették a Fertőt és a Hanság vizesélőhelyeit, a Velencei-tavat és a Dinnyési-fertőt, a Nagykunság és a Hortobágy vizesélőhelyeit, a tihanyi Belső-tavat, a dél-balatoni Nagyberek térségét, a Duna több szakaszát, valamint a szegedi Fehér-tavat is 

hangsúlyozta az Agrárminisztérium.

A minisztérium célja, hogy 2030-ig további legalább 100 ezer hektáron javítsa a természeti értékek állapotát, illetve gondoskodjon az aktív természetvédelmi kezelés feltételeiről.

A Kányavári-sziget a Kis-Balaton fokozottan védett területe Fotó: MTVA/Bizományosi/Juhász Gábor

A ramsari egyezmény a tárca közleménye szerint a legrégebbi természetvédelmi államközi megállapodás.

A 2021. év végi adatok szerint 172 ország részvételével jelöltek ki eddig összesen 2414 ramsari területet, ezeknek a nemzetközi jelentőségű vizesélőhelyeknek a kiterjedése összesítve meghaladja a 2,5 millió négyzetkilométert.

Magyarország az 1979-es csatlakozását követően napjainkig 29 területet jelölt a nemzetközi jelentőségű vizesélőhelyek jegyzékébe, ez mintegy 260 667 hektárt jelent, az ország területének 2,8 százalékát.

Hazánk javaslatára vált lehetővé, hogy felszín alatti vizesélőhelyek is szerepelhessenek a listán, így válhatott 2001-ben ramsari területté a Baradla-barlangrendszer is.

2018-ban Tata elnyerte a „Ramsari város” címet, amelyet a vizesélőhelyeit példaszerűen, a fenntarthatóságot szem előtt tartva gondozó települések érdemelhetnek ki. A rangos elismerésben a világon eddig mindössze 7 ország 18 városa részesült.

Neked ajánljuk
Melegedő óceánokra és rekordmagas metánszintre figyelmeztet a WMO Az üvegpalackok többutas megoldások helyett ma szó szerint az útban végzik Minden természeti erőforrás védelme fontos az Agrárminisztériumnak Metrózni fejedelmi élmény Koncert a kárpátaljai árvákért
Tovább a forrásra: kormany.hu
Vissza
Hírfolyam