2020. augusztus 9., Emőd
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Koronavírus: védőmaszkot osztanak számos településen

Az ország számos településén arcmaszkokat szereztek be az önkormányzatok, amelyeket folyamatosan juttatnak el a helybelieknek. 
Zuglóban például védőmaszkot kap minden 60 év feletti lakos – közölte a XIV. kerület polgármestere az MTI-vel. 

A zuglói önkormányzat hétfőtől 33 ezer maszkot oszt ki, hogy a koronavírus által leginkább veszélyeztetett 60 év feletti kerületi lakosokat többször használható, mosható és vasalással is fertőtleníthető védőeszközzel lássa el. A polgármester közölte azt is, hogy a Zuglói Egészségügyi Szolgálat dolgozóinak több tízezer, akár több hónapra is elegendő védőmaszkot adnak át. Emellett a kerület az óvodai, bölcsődei és szociális dolgozóknak, a pedagógusoknak, valamint az önkormányzati rendészeknek és az önkénteseknek is biztosít maszkot.

A szegedi önkormányzat 50 ezer egészségügyi maszkot vásárolt, melyeket a háziorvosoknak, a szociális területen, a közszolgáltatásban és a városüzemeltetésben dolgozóknak adnak.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 8000 maszkot oszt ki a védekezésben dolgozóknak, az állasukat elvesztőket és más rászorulókat pedig tartós élelmiszercsomagokkal segíti.

Csongrád városában minden háztartásba két maszkot juttat el az önkormányzat a hét végéig, kézfertőtlenítő berendezéseket is rendeltek, ezek közül az elsőt a piacra helyezik ki.

Nagykanizsán hétfőn borítékba került az az 50 ezer, többször felhasználható egészségügyi maszk, amelyet egy kínai üzleti kapcsolatokkal rendelkező helyi vállalkozó közreműködésével rendelt meg az önkormányzat.

Salgótarjánban tízezer mosható, fertőtleníthető szájmaszkot rendelt az önkormányzat egy városi varrodától. Ezekből első körben a háziorvosok, fogorvosok, asszisztensek, szociális munkások, valamint az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök, polgárőrök, a biztonsági szolgálat és a közterület-felügyelet munkatársai kaptak, és a héten várhatóan eljuttatják a lakosság számára is.

Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Rétságon az Interfa Bútoripari Kft. üzemében kezdték meg a speciális alapanyagból készülő maszkok varrását, ebből 7000 darabot vásárolt az önkormányzat, de önkéntesek is varrtak, és a polgármester magánfelajánlásból is kapott 500 darabot. Minden rétsági lakos két maszkot kapott térítésmentesen, ezen felül a hivatal kisegítette az olyan közfeladatot ellátókat, akik nem jutottak elegendő maszkhoz, így az orvosi ügyeletet, a járóbeteg-ellátót és a rendőrséget is. 

Orosházán ötszáz mosható, fertőtleníthető, vasalható maszkot fertőtlenítettek az Orosházi Kistérség Többcélú Társulás ózongenerátorával. A maszkokból kap az Egyesített Szociális Intézmény, és jut a közmunkásoknak is. 

Szeghalmon valamennyi lakott lakóingatlanhoz eljuttatnak két-két sebészeti szájmaszkot az önkormányzat munkatársai és önkéntesek. Háziorvosaiknak, házi gyermekorvosuknak és a helyi rendvédelmi szerveknek már átadtak nyolcszáz darabot.

Pécsen az önkormányzat 150 ezer mosható maszkot készíttet a textilgyártással foglalkozó pécsi Rovitex Hungária Kft.-vel, a maszkokból minden pécsi háztartásba jut majd.

Neked ajánljuk
Maszkadomány Pécsett Ötvenezer maszkot adományoztak a dorogi önkormányzatnak Csodás napfelkelte Nógrádban Egyre gyakrabban lehetnek szélsőséges szárazságok Közép-Európában Már az idén elkezdhetik gyártani a világ legolcsóbb villanyautóját
Tovább a forrásra: portfolio.hu
Vissza
Hírfolyam