2020. szeptember 21., Máté, Mirella
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Civil összefogás a szegregátumok lakóiért

Az aHang, a Civil Kollégium Alapítvány és az Esély Labor Egyesület 12 település legszegényebb lakói számára kezdett gyűjtésbe: öt óra alatt 4 millió forintot, hat nap alatt 13 millió forintot gyűjtöttek össze – adták ki közleményükben a „Még egy falat” adománygyűjtő kampány szervezői.

A drámai előrejelzésekben, a riasztó grafikonokon nem szerepelnek azok a leendő áldozatok, akik a járvány hatásainak következtében veszthetik életüket. Akik szépen lassan éhen halnak, vagy a tartós éhezés nyomán gyógyíthatatlan betegségeket szereznek

– írták levelükben a szervezők, válaszul pedig pár óra leforgása alatt 4 millió forintot utaltak a szervezeteknek.

A Civil Kollégium Alapítvány és az Esély Labor Egyesület terepen dolgozó munkatársai, érintett közösségszervezői is hetek óta küldik a jelzéseket, megrendítő történeteket, és várják azt, hogy valami történjen a szegregátumokban, amelyek lakói borzasztó állapotban készülnek a járvány megérkezésére. Alkalmi munkájukat az elsők között vesztették el, tartalékaik nincsenek, a telepi boltok bezártak vagy megemelték az áraikat, nagyobb, olcsóbb üzletekbe nincs lehetőségük eljutni. Még a háziorvost sem tudják felhívni, ha észlelik magukon a betegség tüneteit, hiszen elfogytak az egységek a telefonokról.

A Még egy falat kampány keretében, a CKA és az ELE motiválására tehát szabolcsi, nógrádi, borsodi és baranyai falvakba érkeznek meg az adományok az elkövetkezendő pár hétben, körülbelül 500 család jut majd így pár hétre elegendő élelmiszerhez és tisztítószerhez. 

Fotó: ahang.hu
Neked ajánljuk
Együnk Egymásért kampány a nélkülözők segítésére Az Alcoa 20 ezer dollárral segíti a védekezést „Alapvetően meg fog az összes rendszerünk változni” Rendkívüli mértékű aszály sújtja az Alföldet Nem készültek fel a klímaváltozással járó kockázatokra a világkereskedelem nagy csomópontjai
Tovább a forrásra: magyarnarancs.hu
Vissza
Hírfolyam