2020. november 24., Emma
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Könnyűzenei összefogás: #mertkelladal

A magyar könnyűzenét szeretők segítségére és támogatására számít a #mertkelladal kampány. Tudatos zenefogyasztással, több magyar dal hallgatásával, lejátszásával pluszköltségek nélkül lehet támogatni és segíteni a koronavírus-járvány következményei miatt nehéz helyzetbe került magyar könnyűzenét.

A könnyűzene minden szegmense nehéz helyzetbe került a koronavírus terjedésének megakadályozására bevezetett intézkedések következtében. A rendezvények elmaradása éppúgy érinti a koncertező zenészeket, mint a jogdíjra jogosult zeneszerzőket, a színpadot, a hangot, a fényt biztosító technikai személyzetet, a helyszínek működtetőit, a hangszerek forgalmazóit és a produkciók megszületésében részt vevő szakembereket.

Ahhoz, hogy a magyar könnyűzene a lehető legkisebb károkkal élje túl a válságot, szükséges a zenészek és az ágazatban dolgozók, valamint a zeneszerető és a zenét hallgató emberek összefogása. Most van igazán szükség a tudatos zenefogyasztásra, a minél több magyar zene lejátszására és hallgatására, hiszen ennek a kreatív iparágnak az alapjait a dalok teremtik meg.

A magyar könnyűzene számára nagy segítség lenne, ha a következő hónapokban az egyébként a könnyűzenére szánt pénzeket – amennyiben továbbra is van erre lehetőség – mindenki a könnyűzenére fordítaná. Azonban a tudatos zenefogyasztással is további támogatást kaphat a magyar könnyűzene. Azzal, hogy mindenki csak olyan helyekről tölt le, néz és hallgat magyar előadókat, amelyekről biztosan állítható, jövedelemhez juttatják a dalszerzőket és az előadókat, lehet segíteni a zenészeket és a magyar zene jövőjét. 

A #mertkelladal lejátszási listája Spotify-on és Youtube-on is elérhető.

Fotó: Shutterstock
Neked ajánljuk
Nemzetközi adományplatformot indított a Continental Autósok gyűjtöttek a salgótarjáni kórház gyermekosztályának Fenntartható és szolidáris gazdaság megteremtését sürgette Ferenc pápa Óriási árvíz tombol Dél-Olaszországban Decemberben piacra dobhatják a világ egyik legolcsóbb villanyautóját
Tovább a forrásra: hangfoglalo.hu
Vissza
Hírfolyam