2020. szeptember 19., Vilhelmina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Az orvosi ügyeletet és a mentősöket segítették Bodajkon

A fiatal város közössége, illetve annak vezetése komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy támogatni tudja először a bodajki lakosokat, most pedig az orvosi ügyeletet, illetve a Móri Mentőállomás dolgozóit, hogy azok zavartalanul és jó erőben, egészségben tudják végezni a dolgukat.

Wurczinger Lóránt polgármester a közösségi oldalra is kitett közleményében számol be a munkájukról. – A járványügyi védekezés során, az első lépésekben közvetlenül a településen élőket, illetve a város frontvonalában dolgozókat próbáltuk a magunk egyszerű lehetőségeihez mérten segíteni. Ennek során a település valamennyi lakója kapott az összesen 4100 darab kiosztott maszkból – írja.

A polgármester elmondta, hogy kis erőgyűjtés után, a következő lépésként a körzeti orvosok, valamint a fogorvos munkavégzését tudták biztonságosabbá tenni. A frontvonalban dolgozóknak egy-egy védőeszközöket tartalmazó csomagot adott át, mely 300 darab gumikesztyűt, 150 orvosi védőmaszkot, 3-3 darab kéz- és felületfertőtlenítő szert tartalmazott. – Köszönetemet szeretném kifejezni mindenkinek, aki a Bodajkért Közalapítvánnyal elindított gyűjtésünket támogatni tudta, hiszen az orvosainknak beszerzett anyagok nagy részét ebből finanszíroztuk.

Wurczinger Lóránt (jobbra) nagy örömmel nyújtotta át a mentőszolgálat dolgozóinak a támogatást Fotó: Önkormányzat, Bodajk

– Legutóbb, április 22-én a legkomolyabb helyzetekben is helytálló, a bodajkiaknak oly sokat segítő orvosi ügyeletet, illetve a móri mentőállomást szerettük volna támogatni. Példaértékű az a helyi összefogás a közétkeztetést végző kft. és a településünkön működő vegyeskereskedések, valamint zöldségesek részéről, amely lehetővé teszi, hogy legalább egy héten keresztül mindennap meleg étellel, hideg élelmiszerekkel, gyümölcsökkel, édességgel kedveskedhessünk az említett helyeken dolgozó egészségügyi munkavállalóknak – mondta a polgármester.

Neked ajánljuk
Tokodon is összefogtak a járvány alatt Kézfertőtlenítő gépek adományból Kétmilliós adomány sportoló gyerekeknek Pusztító viharok, súlyos áradások: gátat kell szabni a károsanyag-kibocsátásnak Gigantikus tetőkert épül Párizsban
Tovább a forrásra: feol.hu
Vissza
Hírfolyam