2020. augusztus 12., Klára
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

25 kerékpárt kapott a Kanizsai Dorottya Kórház

A 13 éve zajló Bringázz a Munkába kampány idén az egészségügyi és szociális dolgozók megsegítésére koncentrál. A projekt részeként a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség a Bringás Vándortáborokhoz használt 550 darabos kerékpárflottáját ajánlotta fel, ebből került 25 a nagykanizsai intézményhez.

A Kanizsai Dorottya Kórház az elsők között jelentkezett a jótékonysági felhívásra. A dolgozók így a munkába járásra és a kórház területén belüli közlekedésre is használhatják a hazai gyártású kerékpárokat.

Az adománybringák átadásán Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgató-főorvosa elmondta: ez a felajánlás segíti és megköszöni az egészségügyi dolgozók heroikus helytállását, valamint sportemberként azt is különösen fontosnak tartja, hogy az akció arra is rávilágít, hogy a mozgásnak jelentős szerepe van az ép test és ép lélek megőrzésében.

Balogh László, Nagykanizsa polgármestere szerint ezen kezdeményezés jól jellemzi azt a kiemelkedő összefogást, amit a magyar emberek mutatnak a veszélyhelyzet kezdete óta.

A nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház számára adományozott kerékpárok az intézmény udvarán, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség felajánlásaként Fotó: MTI/Varga György
Neked ajánljuk
Huszonöt debreceni család kapott segítséget Logisztikai támogatást nyújtott a Magyar Vöröskeresztnek a Renault Az európai országok besorolása Magyarországon a koronavírus-járvány súlyossága szempontjából A Lucid-ígéret: 700 kilométer, egyetlen töltéssel Jelentős mértékben csökkent az orrszarvúk orvvadászata Namíbiában
Tovább a forrásra: kanizsaujsag.hu
Vissza
Hírfolyam