2020. augusztus 6., Berta, Bettina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Országszerte kiemelt figyelmet szentelnek az időseknek

Kiemelt figyelmet fordítanak az önkormányzatok a koronavírus-járvány idején az egyik lesebezhetőbb rétegre, az idősekre. Karitatív szervezetekkel, önkéntesekkel, különböző segítőkkel támogatják ellátásukat az ország több településén.Több helyen a szakemberek lelki támaszt is nyújtanak számukra.

Kaposváron 479 idős ember kap rendszeresen segítséget az önkormányzattól a járványhelyzetben. Bevásárlásaikat, gyógyszereik beszerzését, a szociális étkeztetésben részt vevők ételszállítását 133 önkéntes végzi.

Zalaegerszegen március közepén indította el az önkormányzat a Segít a város! elnevezésű programot önkéntesek, civil szervezetek, városi intézmények, polgárőrök bevonásával. Csaknem százan igényelték az ellátást, amire a másfél hónap alatt több mint 4,5 millió forintot fordított a város.

A Veszprémi Kistérség Többcélú Társulás Egyesített Szociális Intézménye több mint ezer ember ellátásáról gondoskodik. Több mint 400 embernek szállítják ki az ebédet önkéntesek, mások mellett a Veszprémi Petőfi Színház művészeinek közreműködésével. 

Győrben 511 hetven év feletti ember kért az önkormányzattól segítséget a bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban, csekkfeladásban és a térítésalapú meleg étkeztetésben. 

Sopronban mintegy hatszáz idős ember kért segítséget az önkormányzattól, nekik több mint száz önkéntes segít.

A szombathelyi önkormányzat szintén az alapvető élelmiszerek, gyógyszerek bevásárlásában, meleg étel kiszállításában segít az időseknek. Eddig 1159-en igényelték a szolgáltatást.

Debrecenben 1600 család, többnyire idősebb emberek kaptak 1860 tartós élelmiszercsomagot, amelyek maszkokat és fertőtlenítőszereket is tartalmaztak. 

Miskolcon az idősek nappali ellátásában 400-an részesültek, de ez a szolgáltatás a veszélyhelyzet miatt szünetel, ha kérik, a gondozók most bevásárolnak vagy a gyógyszereiket is kiváltják nekik.

Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Nyíregyházán a helyi szociális gondozási központ mellett kilenc egyházi, illetve nem állami fenntartású szervezet vesz részt a 70 éven felüliek otthoni ellátásában.

Pécsen az önkormányzat a segítő szolgálatain keresztül hetente kétszer igyekszik megoldani az idősek élelmezését, gyógyszereik beszerzését, ügyeik intézését.

Békéscsabán 124 hetven év feletti idős ember élt az önkormányzat által felajánlott segítséggel. 

Egerben minden nappali szociális intézmény zárva tart, de az ott ellátottak étkeztetését biztosítja a város. Jelenleg 310 ember veszi igénybe az önkormányzat házi segítségnyújtó szolgáltatását a veszélyhelyzet kihirdetése előtti 183-mal szemben. 

Tatabányán százról 1400-ra nőtt azon hetven éven felülieknek száma, akik kérik a napi egyszeri meleg ételt. A szolgáltatást az önkormányzat díjtalanul biztosítja. 

Székesfehérváron az önkormányzat a veszélyhelyzet kihirdetését követően elindította az idősek otthoni ellátását, 676-an kértek segítséget.

Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock
Neked ajánljuk
Huszonöt debreceni család kapott segítséget Logisztikai támogatást nyújtott a Magyar Vöröskeresztnek a Renault Az európai országok besorolása Magyarországon a koronavírus-járvány súlyossága szempontjából Rangos díjat nyert a pitypangból készült kerékpár-gumiabroncs Egyetlen napijeggyel bejárhatjuk az egész Dunakanyart
Tovább a forrásra: hellovidek.hu
Vissza
Hírfolyam