2020. augusztus 10., Lőrinc
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Három ország segítői fogtak össze

Angliából és Ausztriából is érkeztek felajánlások a békéscsabai Degré utcai gyermekotthonnak: az intézmény lakóit és munkatársait ajándékozta meg Mikus Éva és Stefan Burger június 22-én. Az adományok egy részét az angliai magyar közösség ajánlotta fel.

Ahogy azt Stefan Burger elmondta, Suhajda Lászlóval régóta szállítanak csomagokat Magyarország területéről az angliai magyar közösségnek és az ottani boltoknak. Hazafelé néha akad egy kis hely az autóban, ilyenkor pedig nagy szeretettel hoznak adományokat a kint élő magyar közösség tagjaitól. – A mostani adományozás azért is különleges, mert a segítség mellett köszönetünket szerettük volna kifejezni a személyzet összes tagjának. A gyermekotthon munkatársai a koronavírus-járvány ideje alatt felelősségteljesen végezték munkájukat – tette hozzá.

Három országból érkeztek az adományok Fotó: gyulaihirlap.hu

Mikus Éva elárulta, a jeles napon főleg ruhaneműket, takarókat és az otthon életéhez nélkülözhetetlen tárgyakat adtak át az intézmény képviselőinek, de játékkal is kedveskedtek az otthon lakóinak. – Ezzel a segítséggel is szerettük volna megköszönni az otthon munkatársainak  áldozatos munkáját, hiszen 235 gyermek él ott, akikről a járvány ideje alatt is gondoskodni kellett – árulta el a gyulai szeretetnagykövet.

Az átadás szervezői a jövőben is szeretnének együttműködni, terveik szerint határon túlra is kívánnak falajánlásokat eljuttatni. Stefan és kedvese, Komlósi Kata a nyár folyamán hosszabb zenés programmal is készül a békéscsabai otthon lakóinak.

Neked ajánljuk
Újabb adomány a fehérvári kórháznak Újabb adomány a fehérvári kórháznak Fenntarthatóság járvány idején Közel 8 tonna hulladékot szedtek ki a Tiszából a PET kupások Az Egyesült Királyságban komoly sikere van az e-Nironak
Tovább a forrásra: gyulaihirlap.hu
Vissza
Hírfolyam