2020. október 24., Salamon
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Adomány a Szent Ferenc Kórháznak

Becsei András, az OTP Bank Budapesti Régió vezetője a bank nevében 75 millió forintot adományozott a budapesti Szent Ferenc Kórháznak.

A bank az adományt a Humanitás Alapítvány közreműködésével juttatja el az egészségügyi intézménynek, amely a járvány elleni védekezés időszakában – gyógyítói feladatai mellett – segítséget nyújtott többek között fertőtlenítőszerek előállításában, illetve saját konyhájukkal több szociális intézmény ellátását is támogatta.

„Az OTP Bank a kihívásokkal teli időszakban azokat igyekezett segíteni, támogatni, akikre kulcsszerep hárult a védekezésben. Az összefogás és az együttműködés nagyon sokat jelent ezekben az időszakokban, fontosnak érezzük, hogy ezt ezúton is kifejezzük a kórház vezetése és munkatársai felé” – emelte ki az átadási ünnepségen Becsei András.

Fotó: novekedes.hu

„Kórházunk a Covid-járvány idején megnövelte fekvőbeteg-kapacitását, hogy minél nagyobb számú beteg ellátására legyen alkalmas. Emellett a járvány időszakában is mindent megtettünk azért, hogy elsősorban kardiológiai rehabilitációs tevékenységünket továbbra is el tudjuk végezni, ide értve az egészségmegőrzést, betegségmegelőzést szolgáló, a betegeknek plusz szolgáltatást jelentő speciális programjainkat is. Köszönjük az OTP-bankcsoport nagy összegű támogatását, ami segített és segít abban, hogy az elmúlt időszakban megnövekedett ellátási feladatban, vállalt alapfeladatainkban és egyedi projektjeinkkel egyaránt a betegek rendelkezésére tudjunk állni” – fejtette ki a kórház nevében dr. Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója a támogatás átvételekor.

Az OTP Csoport nemcsak hazai ügyfelei, munkatársai és partnerei, hanem a régió egésze iránt érzett felelősséggel jelentősen hozzájárult a koronavírus-járvány okozta nehézségek enyhítéséhez.

A Covid–19-járvány miatt kialakult vészhelyzet kezeléséhez Magyarországon és a bankcsoport külföldi leánybanki országaiban eddig kétmilliárd forintnak megfelelő támogatást ajánlott fel az OTP-csoport, amelyből összesen 400 millió forintot öt hazai kórháznak – a budapesti mellett négy vidéki intézménynek – adományozott az OTP Bank a Humanitás Alapítványon keresztül.

Neked ajánljuk
Adomány a Vöröskeresztnek Maszkot fel! Kampányt indított az RTL a maszkviselés népszerűsítéséért Már épül a Factory Zero Íme a technológia, amely lehetővé teszi, hogy bárhol feltölthessük a villanyautónkat
Tovább a forrásra: növekedes.hu
Vissza
Hírfolyam