2021. június 23., Zoltán
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Segítséget kérnek a vásárhelyi állatvédők

A vírushelyzet következtében a korábbinál jóval kevesebb felajánlás érkezik a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete számára. Az adó 1% kiutalását követően egy hónapra fellélegezhettek, ám a novemberi működésük már veszélybe került.

Nagyon magasak az állatorvosi költségek, illetve a téli időszakra való felkészülés is sokba került. A télre nagyon komolyan fel kellett készülniük, a többi között fejleszteni kellett az elektromos hálózatot is.

Folyamatosan vannak kisebb-nagyobb adományok, ám a vírushelyzetben ez sokat csökkent. Egy-két állandó adományozó van, akik nélkül már nem tudnák folytatni a munkát

– fogalmazott Balogh Ernő, a szervezet elnöke. A műtéti költségek magasak, hiába az állatorvosok jóindulata, még az ő segítségükkel és támogatásukkal is sokszor tartozásokat halmoz fel a szervezet. 

Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock
Neked ajánljuk
Önkéntesek jelentkezését várja az Idősek Barátai Program Több önzetlen segítségre van szükség most, mint korábban Több mint egy évtizede segít a környékbelieknek az edelényi alapítvány 1 milliárd dolláros összefogás indíthatja be a megújuló befektetéseket a világ elmaradott térségeiben A biogazdálkodás 2050-re egész Európa élelmiszerigényét fedezheti
Tovább a forrásra: hodpress.hu
Vissza
Hírfolyam