2021. január 26., Paula, Vanda
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Étellel segítik a rászorulókat

A székesfehérvári Nemszemét étterem a koronavírus-járvány idején is jótékonykodik, így mindennap ingyenesen elvihető meleg étellel várja a rászorulókat.

A fehérvári Nemszemét étterem Facebook-oldalán tette közzé a napokban, hogy két adag ételcsomagot helyeztek el az étterem bejárata mellett a rászorulóknak.

Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock

„Látjuk, hogy mindenkinél mennyire rossz a helyzet. Gyakorlatilag nekünk is saját zsebből kell finanszíroznunk az alkalmazottak bérét, hogy senkit ne kelljen elküldeni, mert a bevételek annyira megcsappantak. Mellette ott van, hogy a partnerünk, a 77 catering és más csapat menüt is készít, így mindig akad aznap készült, friss, kifogástalan minőségű ételmaradék. Adja magát, hogy ne kidobjuk, hanem odaadjuk olyan embereknek, akik még nálunk is rosszabb helyzetben vannak” – mondta Fekete József.

„Ezzel az akcióval nem a hírverés a célunk, csupán segíteni szeretnénk azokon, akiknek ez a szerény adomány is kis boldogságot vihet a napjaiba. Érezzék, hogy bármennyire rossz is a helyzet, ha összefogunk, senki nem marad egyedül. Jellemzően az aznapi, megmaradt menüt tesszük ki, de például tegnap már nem maradt a napi adag ételből, így készítettünk pár szelet rántott húst” – folytatta, majd kiemelte, hogy azért ilyen módon teszik ki az ételeket, hogy senkit ne kényszerítsenek olyan megalázó helyzetbe, hogy kérnie kelljen.

A Nemszemét étterem éppen egy újabb felajánlás nyomán (egy vendégük rendelt két adag menüt, de azt kérte, hogy a futár csak a pénzért menjen, a megvásárolt ételt pedig rakják ki délután, így a segítő és a megsegített is anonim maradhat) döntötte el, hogy bevezeti a felfüggesztett menüt, amelyet ezentúl bárki megrendelhet náluk, hogy aztán egy rászoruló kapja meg a nap végén.

Neked ajánljuk
Ózongenerátoros fertőtlenítőt adományoztak Kórházi dolgozóknak sütnek a diákok „Örökbe fogadta” Veresegyház a helyi színház igazgatóját Pusztulnak a Vas megyei lucfenyvesek Hátrányos helyzetű települések iskolái pályázhatnak a digitális oktatást segítő eszközökért
Tovább a forrásra: fmc.hu
Vissza
Hírfolyam