2021. június 24., Iván
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Ózongenerátort kapott a zirci otthon

A Prefa Hungária Kft. képviseletében Nemere Judit ügyvezető és Virth Csaba helyi önkormányzati képviselő közös felajánlásként több százezer forint értékben adott át ózongenerátort, védőfelszerelést, maszkokat, overallokat a zirci Szent Bernát Idősek Otthona számára.

Az ózongenerátor ózongáz segítségével ötvenszer hatékonyabban pusztítja el a láthatatlan kórokozókat, mint a klór. Segítségével a nyolcvan férőhelyes otthon izolációs lakrészeit és minden olyan helyiségét, ahol szükségessé válik, nagy hatékonysággal lehet fertőtleníteni. 

Az adományozóknak azért erre az eszközre esett a választásuk, mert úgy ítélték meg, hogy az eszköz nagy segítség lehet a járvány­ügyi szempontból többszörösen veszélyeztetett közösség számára.

A Szent Bernát Idősek Otthona lakói és dolgozói nevében köszönetünket fejezzük ki a nagylelkű adományért. Ezek az eszközök nagymértékben segítik az intézményünket abban, hogy még biztonságosabb legyen a koronavírussal szemben

– hangsúlyozta Takács Réka, a zirci idősotthon vezetője.

Nemere Judit, Takács Réka és Virth Csaba az idősotthonnak szánt adományok átadásán Fotó: Müller Anikó Hanga/veol.hu
Neked ajánljuk
Önkéntesek jelentkezését várja az Idősek Barátai Program Több önzetlen segítségre van szükség most, mint korábban Több mint egy évtizede segít a környékbelieknek az edelényi alapítvány Tovább szigorodik az egyszer használatos műanyag termékekre vonatkozó szabályozás Velencei-tó: Oxigénhiánytól pusztulnak a halak, de mi lehet a gyors megoldás?
Tovább a forrásra: veol.hu
Vissza
Hírfolyam