2021. szeptember 26., Jusztina, Pál
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Egriek segítenek egrieknek

Egri Közösségi Alapítvány néven hoztak létre civilek a helyieket segítő szervezetet a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány támogatásával, hazánkban még kevésbé ismert, közösségi alapítványi formában – írja a heol.hu.

– A közösségi alapítvány ötlete sok-sok évvel ezelőtt fogalmazódott meg többünkben, az Amerikai Egyesült Államokban, Szlovákiában és Romániában is meglátogattunk ilyen szervezeteket. Ekkor merült fel, hogy Egerben is kellene egy – meséli Bata Boglárka, a kezdeményezés egyik szervezője. Tavaly megtudták, hogy a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány szakmai és pénzügyi segítséget nyújt közösségi alapítványok létrehozásához.

– Ekkor eldöntöttük, hogy belefogunk. A szervezést Rakusz Márta vállalta magára, felállított egy olyan alapító gárdát, amelynek tagjai egytől egyig elkötelezett egriek, és szeretnék, ha ez a város élhetőbb lenne. A csapat tagjai között van cégvezető, egyetemi oktató, civil vezető, ifjúsági, turisztikai és kulturális szakember is – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy míg a civil szervezetek szociális, kulturális ügyek mentén szerveződnek, addig az említett alapítvány egy adott, földrajzilag jól lehatárolható közösség mentén.

– A szervezők nagy része itt született, itt élte élete meghatározó részét. Közös bennünk, hogy azt tapasztaljuk, Eger kezd elnéptelenedni, a fiatalok elvándorolnak, beszűkülnek a szórakozási, oktatási, közösségi, kulturális és munkaerőpiaci lehetőségek. A város már nem olyan pezsgő és vonzó megyeszékhely, mint évtizedekkel ezelőtt – húzza alá Bata Boglárka.

Még tavaly kezdtek bele a tenni akaró civilek a szervezésbe Fotó: Egri Közösségi Alapítvány

Mitől lesz egy város élhető? Mit tehetnénk, hogy a helyiek szeressenek itt lakni, büszkék lehessenek városukra és itt boldoguljanak? – ezekre a kérdésekre keresik a válaszokat a kisközösségek bevonásával.

– Az alapításhoz legalább egymillió forintot szeretnénk összegyűjteni, majd meg kell növelnünk az alaptőkénket. Idén a négymillió forintot szeretnénk elérni. Ezután terveink szerint több alprogramban oszthatunk majd támogatásokat – mondja az Életfa Környezetvédő Szövetségből is ismert Csathó Tibor.

Pályázatokat is kiírnának, amelyekre helyi támogatást keresőket várnak, hogy megismerjék, mire lenne igény. A problémák feltárásához megélénkítenék a párbeszédet. – A döntéseket kuratórium fogja hozni. Úgy terveztük, hogy tíz személlyel, sokféle szakemberrel kezdünk. Elsősorban azonban a helyi közösségek és támogatók szándéka érvényesül leginkább. Az igényekre kell jól reagálnunk, ehhez pedig ezer szállal kell kapcsolódnunk a város közösségeihez – emelte ki Csathó Tibor.

– Kezdetben a Covid utáni talpra állás a cél. Felkeresünk olyan civil szervezeteket, melyek sérülékeny csoportokkal foglalkoznak, akiket kiemelten hátrányosan érintett a járvány. Őket meghívjuk, hogy nyújtsanak be pályázatot valamilyen közösségerősítő tevékenységre – mondja Bata Boglárka. Az alapítvány megtalálható a közösségi oldalon, aki egyetért a céljaikkal, a Kárpátok Alapítvány e célra létrehozott alapjába tud pénzt utalni, s a közleményben szerepeljen az egri szervezet neve.

Neked ajánljuk
Covid-árvák kaptak ajándékokat Díjazták az egyetemi önkénteseket Egy sokoldalú illóolaj, amely egy háztartásból sem hiányozhat Még lehet jelentkezni a kéktúrázás napjára Mutatjuk a 2020-as hazai energiamixet
Tovább a forrásra: heol.hu
Vissza
Hírfolyam