2021. szeptember 17., Zsófia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Újfajta együttműködéseket hozott a járvány

A járvány a civil szervezetekre is sokféleképpen hatott: egyeseket szinte teljesen ellehetetlenítettek a korlátozások, mások megerősödve jöhetnek ki a válságból. A vészhelyzet gyakran olyanokban is felébresztette a segítő szándékot, akikre békeidőben nem jellemző az ilyen jellegű civil tevékenység – derül ki a g7.hu összeállításából.

A cikk egyik legfontosabb megállapítása, hogy az adományozóként vagy önkéntesként szerzett tapasztalatok a járvány után is nagyobb lendületet adhatnak a civil kezdeményezéseknek, valamint a civilek és vállalatok közötti együttműködéseknek is.

Ezzel kapcsolatban például kifejezetten optimista a Budapest Bike Maffia (BBM) alapítója és vezetője, Havasi Zoltán. Bár a járvány szinte az összes programjukat korlátozta valamilyen módon, ezek újragondolásával a szervezet alkalmazkodni tudott az új helyzethez, bár nem mindent tudtak újraindítani. A BBM legismertebb tevékenysége, hogy biciklivel juttat el ételadományt hajléktalanoknak.

A járvány a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének (LÁSS) működését  jelentősen megnehezítette. Az egyesület célja, hogy minél több sportolási lehetőséget teremtsen és tegyen elérhetővé látássérültek számára, akadálymentes formában. Ők a programjaik nagy részét nem tudták átterelni az online térbe.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület önkéntesei tartósélelmiszer-adományt pakolnak a Tesco áruházban Miskolcon 2020. november 27-én  Fotó: MTI/Vajda János

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület nagyjából 130 partnerrel működik együtt: a hipermarketekben, gyárakban és feldolgozóüzemekben vagy termelőknél fölöslegessé vált és megsemmisítés előtt álló, de fogyasztható élelmiszert juttatnak el a nagyjából 400 karitatív szervezeten keresztül a rászorulókhoz. Szabó Szilvia, az Élelmiszerbank ügyvezető igazgatója szerint a járvány első hullámában több új forrásból is jutott az egyesülethez élelmiszer, és a nagyobb mennyiség keresletét egyáltalán nem volt nehéz megtalálni, ugyanis a járvány miatt sokan vesztették el az állásukat, vagy csökkentek a bevételeik.

A cikk szerint a járvány nemcsak Magyarországon, hanem világszerte kihívás elé állította a civileket, miközben a válsághelyzetből számos új kezdeményezés nőtt ki.

Én úgy látom, hogy az ilyen válságos időszakban megnő az együttműködés az emberek között, és ezek az együttműködések jelentős mértékben hozzájárultak a járvány hatékonyabb kezeléséhez. Rengeteg példát láttunk erre

– mondta erről James E. Austin, a Harvard Business School professzora. Még egy egészen apró civil szervezet és egy kisvállalkozás között is kialakulhat olyan együttműködés, ami mindkét szervezet számára értéket teremthet, véli a professzor, aki a hosszabb távú, kétoldalú együttműködések terjedésére, népszerűségének növekedésére számít Magyarországon is.

Neked ajánljuk
Covid-árvák kaptak ajándékokat Díjazták az egyetemi önkénteseket Egy sokoldalú illóolaj, amely egy háztartásból sem hiányozhat Európai Mobilitási Hét: kedvezményt ad a zöld rendszámosoknak a miskolctapolcai élményfürdő Dobj le 100 kilót! – karbonkalkulátorral és jó tanácsokkal a füstmentes jövőért
Tovább a forrásra: g7.hu
Vissza
Hírfolyam