2021. augusztus 4., Dominika, Domonkos
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Tartós élelmiszert osztanak Nagykanizsán

70 rászoruló család kap tartós élelmiszereket tartalmazó csomagot a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a megyei roma civil szervezetek együttműködésének köszönhetően. Az adományt a Baptista Szeretetszolgálat biztosította a nehéz helyzetben élőknek – írja a kanizsaujsag.hu.

Fejenként 2-3 liter étolaj, liszt, száraztészta és konzerv is került azokba a csomagokba, amelyeket kiszállítottak a hátrányos helyzetű családokhoz. Egy éve már, hogy Teleki László kezdeményezésére a roma önkormányzat a civil egyesületekkel együttműködve létrehozta a szociális kerekasztalt, hogy segítsék a nélkülözőket.

– Azért volt fontos a nagykanizsai Roma Önkormányzatnak, hogy így csináljuk, mert így átlátható, hogy ki az, aki kap és ki az, aki nem. Minden szervezetet bevontunk, hogy ezekhez az adományokhoz hozzá tudja juttatni azokat, akik erre rászorultak – nyilatkozta Teleki László, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A rászoruló családok a járványhelyzet idején különösen örülnek a támogatásoknak Fotó: Horváth Zoltán

– Azt tapasztaltuk, hogy nagyon örülnek mindenféle adománynak. Hátrányos helyzetű családokat keresünk meg a kezdeményezés által, és ebben a jelenlegi rendkívüli helyzetben, a koronavírus idején fokozottan szükséges, hogy ezt a segítséget nyújtsuk – mesélte Szolnok Ferenc, a Zala Megyei Cigány Civil Szervezet projektmenedzsere.

A roma szervezetek várhatóan egy hónap múlva újra tudnak segélyt adni – élelmiszer vagy tisztálkodási szerek formájában – a legrászorultabbaknak.

Neked ajánljuk
Összefogott a karitatív szervezetekkel a Regőczi Alapítvány Elismerték az önkéntesek munkáját Palánták a nehéz helyzetű családoknak A BKK augusztusi akciója: hétfőnként diákbérlettel kedvezményes jegy váltható az állatkertbe Úgy tűnik, az új energiacímkéket még szoknunk kell
Tovább a forrásra: kanizsaujsag.hu
Vissza
Hírfolyam