2021. június 20., Rafael
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A járvány alatt is segítenek a nógrádi civilek

Nem állt meg a civil szervezetek segítő munkája a pandémia hatására, de másfajta segítségre van manapság szükségük a rászorulóknak, mint a járvány megjelenése előtt. Erről beszélt a nool.hu-nak Szabó Péter, a Nógrád Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház, valamint a Nógrád Ifjúságáért Gyermek és Ifjúsági Alapítvány vezetője.

Szabó Péter több civil szervezetben önkéntes, illetve munkatárs. A portál megkeresésére elmondta, hogy jelenleg milyen gondokkal kell szembenézniük, és hogyan oldják meg ezeket. Ilyen például, hogy az elmúlt időszakban nagyon kevés lehetőségük volt a hátrányos helyzetű gyermekek üdültetésére, pedig egyik fontos feladatuk, hogy olyan programtáborokat szervezzenek, amelyek előnyösen hatnak a fejlődésükre.

Szabó Péter (balra) egy rendezvényen. Az alapítvány fontos feladata, hogy élményekhez segítse a gyerekeket Fotó: Nógrád Ifjúságáért Alapítvány

Hozzátette: az elmaradt vakációkra szánt összeget félretették a koronavírus-járvány utáni időszakra. Amint lehetségessé válik, a gyerekek újra élvezhetik a gyönyörű környezetet, az uszodát, a tekepályát és a számukra rendezett programokat.

Szabó Péter arra is kitért, hogy tíz komplett számítógép érkezik Amerikából a Vöröskereszt közreműködésével. Ruhákat is szoktak gyűjteni a rászoruló családoknak, legutóbb a megyében a leginkább rászoruló bölcsődéknek vittek 900 ezer forint értékű adományt, fertőtlenítő- és tisztálkodószereket, védőfelszereléseket, maszkokat, immunerősítő gyógyszereket és vitaminokat. De újítottak már fel bölcsődei játszóteret, partnereiken keresztül érdekvédelmi képviseletet is ellátnak, és segítenek azoknak a szülőknek, akik egyedül nevelik a gyerekeiket. Önkénteseikkel – akik sokszor pedagógusok – bekapcsolódnak az oktatásba, például az érettségire való felkészítésbe is.

Neked ajánljuk
Helyi alapítvány segít a kiskőrösi mentősöknek Egészségügyi felszerelés a református szeretetszolgálatnak Sikeres a yogyakartai terepkísérlet Jó hírek a kerékpározás világából és hasznos linkek városi bringásoknak Debreceni diákok nyerték meg a Kárpát-medencei klímavédelmi versenyt
Tovább a forrásra: nool.hu
Vissza
Hírfolyam