2021. október 16., Gál
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Az egészségügyi dolgozóknak táncol a Román Sándor Entertainment

Zárt körű előadáson látja vendégül június 24-én a budai Várban a Román Sándor Entertainment az egészségügyi dolgozókat. A társulat így szeretne nekik köszönetet mondani a koronavírus-járvány során tanúsított emberpróbáló helytállásukért. 

Két év után Román Sándor Entertainment néven Az affér című előadással debütál az ExperiDance Tánctársulat egykori alapítója és koreográfusa, Román Sándor új tánckara.

Június 24-én zárt körű, jótékonysági előadást tartanak az egészségügyi dolgozók számára a budai Várban, a Szentháromság téren, így tisztelegve kitartásuk és odaadásuk előtt.

A társulat június 25-én mindenki számára elérhető premierrel lép újra színpadra, a későbbiekben pedig számos vidéki városban is megtekinthető lesz az előadás. 

A táncos produkció egy modern köntösbe bújtatott szerelmi történet, speciális művészeti megoldásokkal színezve, humoros megvilágításba helyezve a viszályokat, az érdekeket és azt, hogy a szerelem mindent legyőz.

Kép: romansandor.hu
Neked ajánljuk
A véradás fontosságára hívták fel a figyelmet a banki dolgozók Ismét önkéntesek jelentkezését várja a Vöröskereszt Egységcsomagokkal segített a Katolikus Karitász Ekkora felületet kellene befedni napelemmel, hogy fedezze az emberiség energiaigényét A közgazdasági szemléletnek át kell alakulnia
Tovább a forrásra: zaol.hu
Vissza
Hírfolyam