2021. október 24., Salamon
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Palánták a nehéz helyzetű családoknak

Ötezer paprika-, paradicsom- és uborkapalántát adományozott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a Katolikus Karitasznak, amelyeket a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került családokhoz juttatnak el a tizenhárom egyházmegyei központból – írja a magyarmezogazdasag.hu

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) tavaly a koronavírus-járvány miatti válsághelyzetben született az ötlet, hogy palántaadománnyal segítsenek azoknak, akik nem tudták megvásárolni a paprikát, paradicsomot, uborkát.

Az adományozás több célú: a zöldségek saját kertben, balkonon, erkélyen való nevelése, a kertészkedés örömet is okoz az embereknek, amire a bezártságban különösen szükségük volt. Emellett arra is ráirányítja a figyelmet, hogy milyen fontos munkát végeznek a kertészek.

A MATE fontosnak tartja a szakmai ismeretek széles körű terjesztését. Jó, ha már a legkisebbek is tisztában vannak azzal, hogy a zöldségek honnan kerülnek a boltokba, illetve az asztalra. Az otthoni kertészkedést ráadásul általában a gyerekek is élvezik, hiszen látják gondoskodásuk eredményét, és talán szívesebben fogyasztják el az együtt nevelt zöldségeket.

A palántákat a Covid–19 miatt nehéz helyzetbe került családok közt osztják szét Fotó: Rimóczi Irén
Neked ajánljuk
Rászorulókat láttak vendégül Debrecenben A gyerekek mentális egészségéért kampányolnak Mekkora rizikóval járnak a mindennapi használati tárgyaink? Használd máshogyan: három filléres csodaszer a lakásban Lejárt a mélytengerektől kapott haladék?
Tovább a forrásra: magyarmezogazdasag.hu
Vissza
Hírfolyam