2021. július 27., Liliána, Olga
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Miniszteri elismerést kaptak a győri önkéntesek

2020 novembere óta végeznek önkéntes munkát Győr-Moson-Sopron megye kórházaiban, oltópontokon és a mentőszolgálatnál a Széchenyi István Egyetem hallgatói, akiket példamutató helytállásukért nemrégiben a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége is elismerésben részesített. 

Ezek a fiatalok a mi biztonságunkért küzdöttek, példát mutatva mindannyiunk számára bátorságból, fegyelmezettségből, bajtársiasságból és összefogásból

– idézi a kisalfold.hu Varga Judit igazságügyi minisztert, aki ünnepélyes keretek között adta át az önkéntesek képviselőinek a díszoklevelet. 

Több mint ötszáz tettre kész hallgató vette fel a munkát az elmúlt időszakban, hogy a maga módján segítséget nyújthasson a járvány elleni védekezésben. Az Egészségtudományi Tanszék hallgatói kórházakban, szűrőállomásokon, oltópontokon, míg más karok hallgatói a mentőszolgálatnál és a győri kórházban vállalnak adminisztratív feladatokat, autóvezetői szolgálatot. 

Büszkék vagyunk önkéntes hallgatóinkra, akik nap mint nap bizonyítják, a bajban is számíthatunk rájuk. Egyetemünk arra törekszik, hogy a nemzetközi szintű oktatási-kutatási tevékenységen túl is szolgálja a térséget, amit ez az összefogás is kiválóan példáz

– idézi a hírportál dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem kancellárjának elismerő szavait.

A tatai Maczkó Márton EHÖK-elnök, a soproni Vinkovits Rebeka, az Egészségügyi- és Sporttudományi Kar HÖK-elnöke, Mihalik Sarolta ápolás és betegellátás szakos hallgató, valamint a kőszegi Scheck Gergő, az Építő, Építész- és Közlekedésmérnöki Kar HÖK-elnöke is szerepet vállalt a járvány elleni védekezésben
Fotó: SZE/Majer Csaba József
Neked ajánljuk
Egymilliót gyűjtöttek a Covid-árváknak Zalaegerszegen Egészségügyi dolgozókat láttak vendégül Gyenesdiáson Akció Kecskeméten a könnyebb iskolakezdésért Éghajlatváltozást tűrő kukoricákat nemesít az ELTE Azonnal cselekednünk kéne, ha meg akarjuk menteni az óceánok élővilágát
Tovább a forrásra: kisalfold.hu
Vissza
Hírfolyam