2021. október 24., Salamon
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Megköszönték az egészségügyiek helytállását

Tapolca várossal együttműködésben a Deák Jenő Kórház Semmelweis-napi ünnepséget tartott, amelyen kitüntetésekkel és ingyenes strandolási lehetőséggel is elismerték az egészségügyiek helytállását – írja a tapolcaimedia.hu

Dr. Lang Zsuzsanna főigazgató Semmelweis Ignác felfedezésének máig érezhető hatásairól osztotta meg gondolatait, majd köszönetet mondott a koronavírus-járvány idején az egészségügy frontvonalában dolgozó, küzdő kollégáinak és családtagjaiknak is.

Soha nem állt még hasonló kihívás előtt az egészségügy, mint a járvány idején, de a dolgozók megmutatták igazi erejüket és összetartozásukat. Hiszem és vallom, hogy a Semmelweis által képviselt hozzáállásnak ma is van létjogosultsága

– hangsúlyozta egyebek mellett a Deák Jenő Kórház első embere.

Az ünnepségen az intézmény, majd a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kitüntetéseit vehették át a kórház és a mentőállomás dolgozói, akik a tapolcai fogorvosi és háziorvosi praxisok munkatársaival, illetve a patikai alkalmazottakkal egyetemben idén ingyenesen léphetnek be a városi strandra.

Dobó Zoltán polgármester és Szalai László, a mentőállomás frissen kitüntetett vezetője Fotó: Töreky László
Neked ajánljuk
Rászorulókat láttak vendégül Debrecenben A gyerekek mentális egészségéért kampányolnak Mekkora rizikóval járnak a mindennapi használati tárgyaink? Használd máshogyan: három filléres csodaszer a lakásban Lejárt a mélytengerektől kapott haladék?
Tovább a forrásra: tapolcaimedia.hu
Vissza
Hírfolyam