2021. október 21., Orsolya
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Egy szigetszentmiklósi szépségszalon így segített a bajbajutottakon

A Gyöngyhaj Szépségszalon munkatársai a maguk eszközeivel szerettek volna segíteni azoknak, akiket a legkegyetlenebb módon sújtott a járvány. Egy napig csak adományt fogadtak el munkájukért, az így összegyűlt több mint 2 millió forintot pedig három érintett, gyermekes család számára ajánlották fel. 

Akkor szembesültünk igazán a járvány borzasztó következményeivel, amikor egyre több korábbi vendégünket veszítettük el miatta. Ami pedig igazán tragikussá tette a dolgot, hogy életük virágjában vitte el a betegség az embereket. Azt éreztük, hogy valamiképp segítenünk kell azokon a gyerekes családokon, akiket elemi szinten érintett a koronavírus-járvány

 – idézi az eletforma.hu Kósdi Ágnest, a negyven éve működő Gyöngyhaj Szépségszalon tulajdonosát. 

A szépségszalon a jótékonysági napon csak az alapszolgáltatásait kínálta, aki pedig ezeket igénybe vette, minimum 10 ezer forintos adománnyal támogatta a nemes ügyet. Köszönetképp helyi vállalkozók által felkínált ajándékokat nyújtottak át az adományozóknak, a többi között a Her Spa Kft. káros anyagoktól mentes kozmetikai termékcsaládjának termékeit.

A nap végére összesen 2 millió 20 ezer forintnyi adomány gyűlt össze, amelyet a járvány által sújtott családok azonnal kézhez is kaptak.

Képünk illusztráció Fotó: Pixabay
Neked ajánljuk
Négyszázötvenen futottak egy jó ügyért A véradás fontosságára hívták fel a figyelmet a banki dolgozók Ismét önkéntesek jelentkezését várja a Vöröskereszt A klímaváltozás nem veszélyezteti az emberiség jóllétét? A tudósok 99,9 százaléka szerint az emberi tevékenység felelős a klímaváltozásért
Tovább a forrásra: eletforma.hu
Vissza
Hírfolyam