2021. július 27., Liliána, Olga
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Ingyenjegyekkel köszönik meg az önkéntes hallgatók munkáját

Ősz óta az Országos Mentőszolgálatnál 62 ezer, a kórházakban és a klinikákon pedig közel 8 ezer műszakot teljesített mintegy 8700, nagyrészt orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgató. Munkájukért az EFOTT fesztivál nulladik napjára szóló ingyenes belépővel mondanak köszönetet. 

Az elmúlt másfél évben a koronavírus-járvány mindannyiunk életét megváltoztatta. Újra bebizonyosodott, hogy az ilyen kritikus helyzetekben csak a közös összefogás, az egész nemzetre kiterjedő együttműködés segíthet úrrá lenni a legyűrhetetlennek tűnő bajokon. Hiába is vár egy ország külső segítséget, ha önmagán nem tud segíteni. Hogy ez a segítség időben érkezett, abban elévülhetetlen érdemei vannak egyetemi polgárainknak. Hálánk jeléül szeretnénk, ha ezek az egyetemi polgárok, a mi „Covid-hőseink” a társadalmi élet újraindulását kihasználva újra önfeledt fiatalok lehetnének. Jelen kezdeményezés keretében a védekezésben részt vevők ingyenesen vehetnek részt az EFOTT 0. napjának rendezvényein, ezzel is tisztelegve munkájuk előtt

– idézi az u-szeged.hu prof. dr. Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárának a Szegedi Tudományegyetem vezetőségéhez írt levelét.

A koronavírus elleni védekezésben jelentős szerepet vállaló hallgatók számára 9000 ingyenjegyet biztosítanak az idei EFOTT nulladik napjára, amelyhez a rendezvény honlapján juthatnak majd hozzá a fiatalok, egy e-mailben kapott kód segítségével.

Pillanatkép a 2018-as EFOTT-ról Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Neked ajánljuk
Egymilliót gyűjtöttek a Covid-árváknak Zalaegerszegen Egészségügyi dolgozókat láttak vendégül Gyenesdiáson Akció Kecskeméten a könnyebb iskolakezdésért Súlyos esőzések után áradás Közép-Kínában – Drámai fotókon a részletek Imádják a fővárosban közlekedők az új Bubit
Tovább a forrásra: u-szeged.hu
Vissza
Hírfolyam