2022. május 20., Bernát, Felícia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Ukrán cirkuszművészeknek segít a Fővárosi Nagycirkusz

Rendhagyó társulati ülést tartottak a cirkusz manézsában március 17-én az ukrajnai válság miatt: a megbeszélésen szó esett az ideérkezők teljes ellátásáról, foglalkoztatásáról, a magyar és az ukrán cirkuszi iskolák együttműködéséről, valamint a cirkuszművészet megbonthatatlan egységéről is.

Több mint száz ukrán cirkuszművész menekültet fogadott be a Fővárosi Nagycirkusz, a kijevi és a harkivi artistaképzők növendékei mostantól Budapesten tudják folytatni tanulmányaikat.

Történelmi időket élünk, soha nem alakult ki a cirkuszművészetben ilyen helyzet, amelynek az elemzésére most összegyűltünk. Eddig is megszokhattuk és tudtuk, hogy a cirkuszművészet egy olyan művészeti ág, ahol nyitva vannak egymás felé a kapuk, eddig is minden artista otthon érezhette magát a Fővárosi Nagycirkuszban. [...] Komoly felelősségünk van, példát kell mutatnunk, üzeneteket kell közvetítenünk nemcsak Magyarország, de az egész világ számára”

– idézi a Fővárosi Nagycirkusz weboldala Fekete Péter kulturális államtitkár beszédét.

A Fővárosi Nagycirkusz munkatársai száz fő napi háromszori étkezéséről gondoskodnak, segítenek az adományok elosztásában, a tolmácsolásban és a napi feladatok gördülékeny lebonyolításában. Az itt-tartózkodás időszakára a felnőtteknek kétféle lehetőséget tudnak ajánlani. Az egyik, hogy a fiatalok felügyelete mellett önkéntesként segíthetik az intézmény munkáját, a másik lehetőség pedig a hivatalos munkavállalás. Mindemellett különböző programokat is szerveznek a menekültek mentális egészsége érdekében: a többi között ellátogathatnak a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, a Csodák Palotájába vagy éppen az ElevenPark Játszóházba. 

A cirkuszi világnap alkalmából, április 16-án közös fellépést is terveznek az ukrán és a magyar artisták.

Kovács Gábor Dénes, a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium igazgatója többek között az ukrán és a magyar artisták közös munkájának fontosságáról beszélt a rendhagyó társulati ülésen Fotó: fnc.hu/Fuszka Nikol
Neked ajánljuk
Ecsettel a menekültekért A Pannon Filharmonikusok is a menekültekért zenéltek Másfél tonnányi péksüteményt juttatott el a menekülteknek a Pek-Snack Melegedő óceánokra és rekordmagas metánszintre figyelmeztet a WMO Metrózni fejedelmi élmény
Tovább a forrásra: fnc.hu
Vissza
Hírfolyam