2022. május 19., Ivó, Milán
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Ukrán árvákon segítettek a Karitász munkatársai

Szívbe markoló történetet osztott meg a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász: egy árva gyerekekből álló ukrán gyerekcsoportnak, amely még a háború előtt érkezett Magyarországra, már nincs hová visszatérnie. Rajtuk is segítettek a Karitász munkatársai. 

„Egy általunk korábban segített ukrán menekült család papírjait intéztük egyik reggel Nyíregyházán, az ukrán konzulátuson, amikor a parkolóban megragadta karomat egy hölgy, és ukránul kezdett beszélni hozzám. Angolul válaszoltam, s így elindult a kommunikáció közöttünk.

A hölgy kihúzta a mögötte pakoló kisbusz ajtaját, és rámutatott a kocsiban ülő tíz gyermekre. 'Árvák' – mondta. Egy keresztény táborban töltötték épp az időt Budapesten, amikor kitört a háború.

Az ukrajnai árvaházba, ahol további negyven árva – köztük fogyatékkal élő – gyermeket lát el egy nonprofit szervezet, már nem akartak visszamenni. A többieket biztonságos helyre menekítették már az otthon maradt kollégák, Romániába. De a Budapesten táborozó csapat hirtelen további anyagi forrás és élelem nélkül maradt. Egy csapásra váltak kirándulókból menekültekké” – idézi a Karitász munkatársainak beszámolóját a magyarkurir.hu.

A gyerekeket a Karitász munkatársai egy közeli gyorsétteremben megreggeliztették, majd a reggeli után a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász raktárához vitték a felnőtt kísérőket, hogy a további utazáshoz szükséges élelmet, felszerelést összeszedhessék. Az útravaló mellé benzinköltséget is biztosítottak számukra. A csapat Tiszabecsnél lépte át az ukrán határt, onnan utaztak tovább a többiekhez, Romániába. 

Fotó: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász
Neked ajánljuk
80 menekültnek segít a nyíregyházi karitász Programsorozatot indít a Magyar Zene Háza a menekülteknek Vetőmagadomány kárpátaljai családoknak Melegedő óceánokra és rekordmagas metánszintre figyelmeztet a WMO Metrózni fejedelmi élmény
Tovább a forrásra: magyarkurir.hu
Vissza
Hírfolyam